I could give You love [+18]

Lasse Lindh - I could give You love

Itt ülök a hószín zongora előtt, meredten bámulom a fekete-fehér billentyűket, amik megannyi emléket idéznek fel bennem. Szépeket és még annál is álomszerűbbeket, s egyetlen fájdalmasat: A karjaim között tartva álmaim nőjét, aki szebbnél szebb szavakat suttog nyakamba, s közben gyengéden fonja át végtagjaival derekamat, mellkasa az enyémhez feszül, szívverésem szétfeszíti a bordáimat, annyira magával ragad a pillanat.

Jobb tenyeremet arcára csúsztatom, ujjaim közé fogom bársonyos tincseit, melyeknek illata egy gyümölcsös kerthez hasonlít. Halványpír költözik bőrére, szembogarai csillagokat megszégyenítően ragyognak rám, résnyire tárt vékony, cseresznyeszínű ajkai csókért kiáltanak, s én epekedem azért az érintésért. Lassan hajolok közelebb arcához, de a mámorító pillanatot a csengő hangja vágja ketté. Mintha mi sem történt volna, úgy rebbenünk szét, és ő ellép a zongorától, sietve lehuppan a kanapéra és leplezvén korábbi bűnünket, egy női magazint csúsztat az ölébe és a sorokba merülve lapozgatja azt.

Hiába is állok fel a hangszertől, már nyílik a bejárati ajtó és betoppan a lakótársam, aki egy hozzám intézett fejbiccentés után már ballag is tovább a pamlaghoz, és mosolyogva lehajol hozzá. A lányhoz, akihez szívem oly’ vadul bolondul, akárcsak Romeo ragaszkodott az ő Juliájához. Ha kell, ezer halállal halnék érte, hogy egyetlen éjszakán át szerethessem. Érezhessem szívét, ölelhessem szüntelenül, és csókokkal halmozzam el testének minden négyzetcentijét.

Mosolyogva nyom egy puszit fejbúbjára, aztán mintha ott sem lenne, a hálójába ballag. A tekintetünk találkozik, s egy olyan fájdalom fog el legbelül, amit rég éreztem. Látom lélektükreiben, mennyire szenved. Mennyire hiányzik neki a haverom törődése és figyelme, mennyire vágyik arra, hogy szeressen és viszont szeressék. Egy félénk és csalódott mosolyt erőltet kívánatos ajkaira, aztán felemelkedik a heverőről és az étkezőhöz ballag, ahol a táskáját hagyta. A vállára kanyarintja, majd ismét rám emeli immáron homályossá vált szemeit. Szeretnék vigaszt nyújtani neki, s ahogy elsétál mellettem, karja felé nyúlok, de nincs bennem annyi erő, hogy utána kapjak és mellkasomra rántva testemhez szorítsam, hogy ölelésemben megnyugvásra leljen. Nem teszem meg... hagyom elmenni. Hagyom, hogy kisétáljon az életemből...

Egy visító hang vág végig a lakáson, észhez térítve engem a pillanatnyi szenvedésemből, és már pattanok is fel, hogy ajtót nyithassak a kint ácsorgónak. Mély döbbenetbe zuhanok, amikor agyam feldolgozza a lehetetlen látványt. Ő áll odakint, s rám mosolyog, azzal édes görbülettel csókra éhes ajkain; ösztönösen nyújtom felé karomat, és tessékelem őt beljebb a kicsiny legénylakba. Közel egy hónapja nem láttam őt, de nem telt úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, vagy ne álmodtam volna minden éjjel róla.

Kibújik cipőjéből, udvariasan lesegítem róla a vékony kabátját, ami alól előkerül egy egyszerű fekete póló, mely még így is tökéletesen formálja vékony alakját. Karcsú, hosszú combjaira színben a felsőhöz illő nadrágot húzott, kellő hangsúlyt fektetve rájuk ezzel. Akaratlanul harapok alsó ajkamba, miközben végignézek rajta, hosszú szőke tincsei zabolátlanul hullanak vállaira és hátára, édeskés parfümjének zamata a végtelenségbe repít, s már szárnyalok is a képzelet csodálatos fellegén.

- Rosszkor jöttem? – pillant rám a zongora mellett ácsorogva, ujjbegyei finoman érintik a billentyűket, nagyot kell nyelnem a régen hallott dallamtól.

- Sosem... – súgom magam elé, s végre elindulok felé. – Történt valami? – kérdezem elé érve, alig ér fel mellkasomig, olyan pöttöm, s éppen ez az, ami a leginkább varázslatos benne.

- Nem... – leheli halkan, de elkapja rólam tekintetét, így tudom, hogy nem mond igazat.

- Összevesztetek? – suttogom csendesen, bal kezemet arcélére simítom és megcirógatom puha bőrét.

- Szakítottunk... – sóhajt fel nehézkesen, leküzdöm a maradék távolságot, miközben lecsukom a zongorát és magamhoz ölelem HanBint.

- Nagyon sajnálom, Binnie... – suttogom tincseire, miközben parányi puszikat hintek rájuk, tenyereimmel hosszan végigsimítok újra és újra a hátán. – Szeretnél beszélni róla?

- A-a... – rázza meg fejét ellenkezően, mire csak aprókat bólogatok.

Nem szeretném, ha felzaklatná magát, egyedül arra van szüksége, hogy megnyugodjon és biztonságra leljen ezekben a pillanatokban. Nem szólok semmit, ugyanazokkal a gyengéd mozdulatokkal simogatom a hátát, mint mikor magamhoz vontam, hosszan lélegzem be illatát, még így is képes bódulatba ejteni, pedig érzem a szenvedéseit. Néma és megfontolt percek telnek el egymás után, még mindig csendben szuszog a karjaim között, ám végül megemeli fejét vállgödrömből és rám emeli könnyáztatta íriszeit.

- Jobban vagy? – Biccent válaszul, egy sós csepp indul útjára bal szemének sarkából, amit sietve törlök le, de nem engedem combomra tagomat, állán pihentetem meg mancsomat, szinte teljesen eltűnik tenyeremben. – Szeretnél enni valamit? – Megrázza fejét. – Inni kérsz valamit? – Újabb fejrázás a reakciója. – Akkor mit tehetek még érted, Binnie? Mit szeretnél?

- Itt maradhatnék ma nálad? Nem tudok most hazamenni... – motyogja kissé könnyes-rekedtes hangján, önkéntelenül is beleegyezem, így legalább nem nekem kell felajánlanom ezt a lehetőséget, s ezáltal nem tűnök tolakodónak sem.

- Addig maradsz, amíg csak szeretnél. A hálóban lepihenhetsz, majd én alszom a kanapén – bukik ki belőlem gondolkodás nélkül, nem számít, hogy mekkorát kockáztatok a szavaimmal, csak most ne menjen el mellőlem.

- Igazán nem akarlak kitúrni a saját ágyadból, majd én meghúzom magam a kanapén – kezd mentegetőzésbe sietve, mire megállítom benne és mindkét tenyeremet arcára csúsztatom.

- Nem túrsz ki sehonnan sem. Biztonságra van szükséged és szeretném megadni neked. – Mélyen a szemébe nézve intézem hozzá szavaimat, mire halvány mosoly rajzolódik ajkaira.

Akaratlanul hajolok közelebb hozzá, majd simítom homlokára remegő számat, és ösztönösen indulok el lefelé arcán. Ajakpárján át forró sóhajok szöknek ki, félszegen érintem meg őket, éppen csak megérzem a melegségét, s már majdnem hozzá is szokom, mikor hirtelen elrántom a fejemet arcától és rémülten járatom tekintetemet az övében.

- Ne haragudj, Binnie... én.. én... nem is tudom, hogy... – Azonban folytatni már nem tudom, visszahajol hozzám, és egy édes csókba hív, amit készséggel viszonzok.

- YoonGi... – pihegi pillanatnyi elválásunkkor, kezeim megállapodnak dereka két oldalán, s úgy csókolom őt tovább.

Nem bírok tovább parancsolni szívemnek, érzékien simogatom ajkaimmal tovább, bebarangolva nyakának erogénzónáit. Egy-egy elfojtott sóhaj a válasza tettemre, amiben nem állok meg. Nyelvem hegyét is végigvezetem torokívén, aztán kulcscsontjához érve egy másodpercre megállok. Ködös szemekkel nézek fel HanBinre, akinek szempárjában hasonló érzés táncol. Beharapva alsó ajkamat húzom végig tenyeremet két oldalán, megérintve feszes fenekét is. Lüktető nyakszirtje újabb lágy érintésért kiált, aminek képtelen vagyok ellenállni. Még egy elfojtott sóhaj szökik ki torkán, a nadrágom szűkössé válik egy bizonyos ponton, és fészkelődni kezdek a zongorán.

Bal lábammal combjai közé helyezkedem, s hogy kényelmesebb legyen neki, lábamra ültetem őt. Nem szakítom meg egyetlen lélegzetvételnyi időre sem a csókjaimat, ám HanBin sem rest azokat visszaadni nekem. Nyelvem átcsúszik szájába, hogy ott fékevesztett csatát vívhassanak vörös izmaink. A vágy fokozatosan kerekedik felül rajtam, s a következő másodpercben már azon kapom magam, hogy vad csókcsatánk közepette emelem meg a földről, vékony lábait derekam köré kulcsolja és megkapaszkodik a nyakamban.

A hálóm felé botladozom karjaim között tartva HanBint, majd elérve az ágyhoz, vigyázva fektetem a matracra. Gyors mozdulattal lerántom magamról az inget, és az ágy lába mellé dobom az anyagot, aztán HanBint szabadítom ki a felsőjéből, viszont korántsem olyan kapkodón, mint ahogy magamról téptem le az anyagot. Érzéki mozdulatokkal görgetem feljebb hasfalán a könnyed matériát, csókokkal beborítva őt a feltáruló pontokon. Egyre több és több nyöszörgéssel leszek gazdagabb, ahogy kihámozom őt a ruhájából, és nadrágját kezdem hasonló gondossággal száműzni testéről. A fekete csipkefehérnemű, amit idáig rejtegetett előttem, felpezsdít egyébként is tüzelő véremet, s csak még jobban a rabjává tesz vele.

Ámulattal telve, többször is megcsodálva külsejét nézek végig rajta, látom, ahogy elfogja őt zavara, s már takarná is el arcát kezeivel, amikor csuklójára fogva mellkasomra simítom kissé remegő és kicsiny tenyereit. Puha ujjbegyei játszadozni kezdenek bőrömön, félig lehunyt szemmel élvezem bátorodó érintéseit, a nadrágom széléhez érve megdermed a mozdulatban.

- Nem szeretnék tolakodónak tűnni... – szólalok meg elveszve csillogó pillantásában. – De tudnod kell, HanBin, hogy ellenállhatatlan vagy.

- YoonGi... – pirul el kislányosan, és kényszeresen füle mögé simítja tincseit. – Zavarba... zavarba hozol...

- Te pedig lázba... – hajolok mellkasára, lágy csókot hintve csinos domborulatai közé, összerezzen ebben a pillanatban. – Gyönyörű vagy, HanBin... csodálatos... – szuszogom bőrére, majd elindulok nyaka felé, további csókokat adva, megállva ajkainál, szempárjaink összefonódnak. – Szeretnéd, ha megállnánk, igaz? Még nem vagy kész rá, tudom...

- Ami azt illeti... – süti le szemeit, két ujjam közé fogva állát késztetem, hogy rám nézzen ismét.

- Igen?

- JoonMyunnal már régóta nem voltunk együtt. Vagyis én szerettem volna, de ő nem nagyon~

- Cssh... – Mutató ujjamat beszédes szájára teszem, így némítva el őt. Ahogy elveszem ujjbegyemet szájáról, ajkamat simítom rá, hogy csókommal adhassam át őszinte érzéseimet. Nem érdekel, mikor volt együtt utoljára azzal az idiótával, már rég nem része az életemnek, ahogyan HanBin életéből is kisétált a jelek szerint. Magára hagyott egy ilyen tökéletes teremtést, akinek most egyedül csak arra van szüksége, hogy valaki úgy szeresse, ahogy azt megérdemli. – Fontos vagy nekem, Binnie – szakítom meg csókunkat, homlokommal megtámaszkodom az övén.

- Szeretsz engem...? – teszi fel alig hallhatóan félénk kérdését.

- Mindenemmel és mindennél jobban szeretlek téged, HanBin.

HanBin mit sem törődve a pillanatnyi párbeszéddel, ami a múltját illeti, ajkaira rántva csókol meg olyan vadsággal, hogy beleszédülök. Egy elfojtott morgás a válaszom, ahogy derekamra kulcsolja combjait, ösztönösen mozdítom meg felé ágyékomat, a csókba nyögünk mindketten. Elszakadva ajkaitól veszem utam testén lefelé haladva, folyton csókolva minden pontján. Kissé csiklandós mozdulatokkal fejtem le róla melltartóját, elakad a lélegzetem, ahogy feltárulnak szemeim előtt feszes mellei, akár egy pár grapefruit, olyannyira kemények, fogaimmal beszívom alsó ajkamat, s látva arckifejezésemet, mosolyodik el kacéran. Szemébe nézve ízlelgetem meg gömbjeit, bimbójával is eljátszadozom, majd tenyereim közé fogva kebleit masszírozni kezdem őket.

Körmeit a hátamba mélyeszti és végigszánt a gerincem mentén, ezzel még jobban felhevíti a bennem tomboló vágyat. Felrobbanok, ha menten nem lehet az enyém ez a teremtés. Lerángatom magamról a nadrágomat, az alsómat is félig lecibálom, a vágy elveszi a maradék józan eszemet. HanBin édes hangjai is arról győzködnek, hogy jól csinálom, amit teszek, csípőjéhez érve újra szemébe nézek. Két ujjamra görgetem az alsónemű madzagját, aztán combjait csókolgatva húzom le lábairól, s visszaindulva öléhez borítom be testét a többivel. Meg-megrándul alattam teste, ujjaimat bőrébe mélyesztem, és a matracba nyomom, hogy ne tudjon elmenekülni előlem kényeztetéseim közepette. Azt akarom, hogy a mai napra mindig úgy emlékezzen, hogy élete legszebb napja volt.

Csiklójához érve nyelvem hegyével végigsimítok rajta, összerándul, s egy halk sikolyt is kienged magából. Megismétlem a korábbi mozdulatot, aztán ujjaimat hívom segítségül, hogy a végletekig fokozzam a vágyát irántam. Egyszer hajamba markol veszettül, egyszer az ágykeretet markolja, ahogy hevesebben nyalogatom és ízlelgetem odalent, gyorsuló körkörös mozdulatokkal sodrom egyre jobban az élvezet kapuja felé, ám mielőtt még kéjes hangokkal adná át magát nekem, megállok ténykedéseim közepette és ajkára hajolok.

Őrült szenvedéllyel tapad számra, nyelveink összegabalyodnak, karmol és simít egyszerre, érzem, ahogy elvette az eszét a pezsgő vágy, ahogyan az enyémet is uralma alá vette ugyanaz az érzés. Végleg kiszabadítom magamat az alsómból, aztán az éjjeli szekrényemhez nyúlva előkotrok egy ezüstösen csillogó tasakot, amit fogaimmal tépek szét és sietve próbálom azt merevedő tagomra simogatni. HanBin férfiasságomra fog, és szemembe nézve segít felhelyezni az óvszert, kajánul harapdálva ajkát.

- Szerettelek volna inkább téged érezni... – elveszi kezét, máris hiányozni kezd az érintése, de a kijelentése kellőképpen meglep, így csak balgán pillázok rá néhány pillanatig. – Valójában nincs rá szükségünk. Mivel tartós kapcsolatban éltem úgy egy hónappal ezelőttig, gyógyszert is felírattam az orvosommal. Szóval akár el is felejthetjük az óvszert...

- Binnie... – súgom magam elé mámorban úszva. Komolyan megengedné, hogy úgy érezzem őt, ahogy korábban egyetlen férfi tette? Hajlandó lenne megadni nekem ezt a mennyei kegyet? – Csodálatos vagy, Binnie... – ismételgetem szüntelenül, miközben egy mozdulattal lehúzom a védőeszközt és egy papír zsebkendőbe csomagolva ejtem le azt a földre.

- Gyengéd leszel? – suttogja félve, ahogy fölé magasodom teljes testemmel, mire tenyeremet arcára simítom.

- A leggyengédebb... vigyázni fogok rád, Binnie... – zárom egy csókkal ígéretemet, aztán apró mozdulatokkal kezdem pozícionálni magam forróságtól lüktető bejáratához.

Éppen csak megérzem őt magam körül, amikor felnyög, így megállok egy szívdobbanásnyi időre, aztán óvatosan furakodom beljebb testébe. A szorító érzés alig egy perccel később megszűnik és HanBin teste is elernyed kicsit. Nem kezdek azonnal mozogni felette, hagyom, hogy megszokja ő is a méretemet, s csak akkor lökök felé ágyékommal, mikor ő mozdítja meg alattam csípőjét. Bal combját derekamra emelem, s ezáltal beljebb csusszanok hüvelyében, mindkettőnkből ismét felszakad egy élvezettel teli nyögés. A mámor átveszi az uralmat a testem felett, de mégsem hagyom, hogy az állatias ösztöneim kerekedjenek felül.

Lassú-határozott mozdulattal tolom előrébb magam benne, egyszer-egyszer megfeszül, s hogy feledtethessem az érzésről, masszírozni kezdem csiklóját. Felsikkant. Nyakába borulva hajszolom egyszerre mindkettőnket az élvezet kapuja felé, az extázis megőrjít, ahogyan HanBin sikolyai és nyögései is csak ugyanazt érik el nálam. Mélyről jövő, artikulálatlan nyögéssel hozom tudtára, hogy elértem a határaimat, de nem állok meg azonnal. Képtelen vagyok elszakadni ettől az érzéstől és a dallamoktól, amik HanBin torkán át szöknek ki. Még kicsit mozgok felette levezetésként, majd ahogy megkapaszkodik testével testemben, megállok. Nem húzódom ki belőle, hagyom, hogy férfiasságom benne ernyedjen el.

Apró pillangó-puszikat halmozom el arcát és nyakának minden szegletét, az utolsó kettőt a mellei közé és ajkára adom. Halkan szuszog alattam, apró izzadtságcseppek jelennek meg halántékán és kissé a tarkója is nedves korább hajránktól.

- Jól vagy? – suttogom nyakába temetett arccal.

- Ühüm...

- Remélem, hogy nem voltam túlságosan vad...

- Gyengéd voltál, mint eddig soha senki...

- Köszönöm ezt a gyönyörű pillanatot, HanBin. – Kibújva rejtekemből nézek HanBin még kissé ködös szembogaraiba, ajkain hálás mosoly pihen. – Nem akartalak letámadni...

- Nem így terveztem én sem, de boldog vagyok, hogy átélhettem ezt veled. Rég volt már hasonlóban részem. Vagyis, még eddig soha senkivel nem volt ilyen jó... – Elkapja pillantását rólam, szégyenlősen néz le kettőnk közé.

- Volt más is a haveromon kívül? – kíváncsiskodom gyermekien, de látom, hogy ezzel csak még inkább zavarba hozom. – Áruld el, kérlek... ígérem, hogy nem vetlek meg miatta sohasem.

- Voltak... azaz volt. JoonMyun és még egy valaki...

- Akkor csak egyetlen dolgot szeretnék viszonzásul kérni tőled. – Rám emeli pillantását, összefonódnak lélektükreink.

- Mit szeretnél, YoonGi-yah? – Imádom, mikor így hív, mintha a hűséges kiskutyája lennék.

- Én szeretnék az utolsó lenni az életedben.

- YoonGi... – suttogja megkönnyebbülten mosolyogva.

- Nem érdekel, hogy kik és mennyien voltak előttem, csak az a fontos, hogy én legyek az utolsó az életedben. Nem akarom mással átélni azt, ami az előbb történt közöttünk, és nem akarom, hogy más valaki csaljon ki belőled olyan hangokat, mint korábban én tettem.

- YoonGi~

- Őszintén, tiszta szívből szeretlek, HanBin.

- Már régóta szerettem volna bevallani neked valamit, YoonGi.

- Micsodát? – pillázok rá döbbenten, fogalmam sincs, hogy mit szeretne mondani.

- JoonMyunnal azért... azért romlott meg a viszonyom... mert... mert... azért, mert... – elharapja utolsó szavát, mire lehajolok ajkaihoz, hogy alig hallhatóan belesuttoghassa szavait.

- Miattad – formálja vékony ajakpárjával. – Mikor itt vártam Joonra és a zongoránál beszélgettünk. Aztán a karjaidba vontál, mikor elkeseredésemben vigasztalni próbáltál. Akkor éreztem először, hogy már nem egy szimpla barátságot érzek irántad. Hamar hozzászoktam az érzéshez és ez megrémisztett. Pár nappal később megint találkoztam Joonnal, megölelt, de hiányzott az a mámoros varázslat, ami a te karjaidból áradt, valahányszor megöleltél.

- Te szakítottál vele? – kérdezem két puszi között, amit homlokára és orrhegyére adok.

- Igen... ezért is jöttem ide. Szerettem volna bevallani neked, hogyan érzek irántad, de végül az ágyadban kötöttem ki.

- Megbántad? – kapom fel fejemet nyakszirtjéből, szinte már átkozom is magamat tetteim miatt, elvégre, én kezdeményeztem ezt az egészet. – Nem kellett volna letámadnom téged. Egy igazi vadbarom vagyok! – ostorozom magam, ahogy legördülök HanBinról, ám mielőtt még felemelkedhetnék róla, megállít benne és visszahúz magához.

- Nem vagy vadbarom, Min YoonGi, és így, hogy letámadtál, legalább nem kellett túl sokat agyalnom, miként vallom be az érzéseimet.

Akárcsak egy kamasz, úgy kapok HanBin ajkaiért, hogy forrón csókolhassam újra, mely annyira fékevesztetté válik, hogy újra érezni akarom HanBin minden rezdülését és hallani minden sikoltását. Nem tétovázok túl sokáig, mikor megérzem jobb kezét ágyékomnál játszadozni, s én sem habozom őt újra lázba hozni...