Beautiful

JungKook - Beautiful

Amikor JungKook rám írt, hogy töltsünk el együtt egy kellemes délutánt, mielőtt még véget érne a tél, egy pillanatra összerándult a gyomrom. JungKook és én? Kettesben? Soha eddig a pillanatig nem volt olyan, hogy mi csak ketten csináltunk volna valamit. Szerencsére mindig volt valaki a társaságunkban, aki picit oldotta a hangulatot, vagy éppen segített az én állandó feszültségemen. Hiszen, ki ne lenne feszült egy olyan srác társaságában, mint Jeon JungKook? Az iskola szépfiúja, aki nem mellesleg iskola-első és persze nincs olyan akadály, amit ne tudna megugrani?

Szinte már rettegtem legbelül, hogy kettesben kell lennem JungKookkal, elvégre olyan jól lepleztem már első gimis korom óta, hogy fülig bele vagyok zúgva. Ha pedig nincs valaki mellettünk, akkor száz százalék, hogy zavaromban elbénázok mindent és még ennyi időt sem akar majd velem tölteni. Nem véletlenül skatulyáztak be a lúzerek közé. Rémülten hívtam fel legjobb barátnőmet, hogy visítva elújságolhassam neki ezt a bizonyos meghívást.

- Hello, Yeonnie! – köszöntött ujjongva a számomat látva.

- Szia, SunMi! Nem hívlak rosszkor? – remegett meg a hangom picit.

- Nem. Mondd csak. Van valami baj? – váltott érdeklődőre és egyben kissé aggodalmassá a mindig vidám hangja.

- Az előbb felhívott JungKook... – szólaltam meg kisvártatva, mire SunMi egy újabb visítással reagált.

- És? Mit akar tőled? – kíváncsiskodott kislányosan.

- Azért hívott, mert velem akar tölteni egy délutánt... – vallottam be alig hallhatóan, két remegő görcs közepette.

- Aigoo, Yeonnie~! Ez nagyszerű! – sikította el magát felhőtlen örömében.

- Úgy csinálsz, mintha ez olyan remek hír lenne... – puffogtam tele félelmeimmel.

- Már bocs’, de miért is ne lenne az?

- SunMi! Hallottad, hogy kiről van szó? – emeltem meg hangomat, szinte már a kutyák vonyítottak fel fájdalmukban a tónustól.

- Persze. JungKookról – vetette oda könnyelműen.

- Igen! Jeon JungKook~! – nyújtottam el az utolsó szótagot, hogy nyomatékosíthassam benne pánikomat.

- Yeonnie, légy szíves, ne borulj ki! Teljesen feleslegesen spannolod fel magad. Valószínűleg éppen ráér, és rád gondolt. Mi ebben olyan pánikszerű? – Szinte már láttam magam előtt, ahogy csípőre teszi a kezeit és bosszúsan méricskéli az arcomat.

- Az egész srác egy pánik! Nekem... – dünnyögtem lesütött szemekkel, szégyelltem, hogy ki kiakadtam a barátnőmnek, de nem bírtam olyan egyszerűen magamban tartani az érzéseimet.

- Mondanám, hogy elkísérlek, Yeonnie, de az igazság az, hogy SeokJinnel ma közös programot terveztünk.

- Semmi baj, SunMi – sóhajtottam fel némiképp kétségbeesetten.

- De holnap átmegyek és tartunk egy csajos estét? Mit szólsz hozzá?

- Ühüm... jó lesz... azt hiszem... – suttogtam magam elé, majd elköszöntem SunMitól és az ágyamra zuhantam kétkedéseim közepette.

Még egy kis ideig nézegettem a telefonom sötét kijelzőjét, amikor is váratlanul megjelent rajta az olvasatlan üzenetet jelző ikon. A szívem heves dübörgésbe kezdett a mellkasomban, reméltem, hogy mégis SunMi írt rám, hogy sikerült rávennie Jint, és csatlakoznak hozzánk. Aztán már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg JungKook mondta vissza az időtöltést és azért szeretne bocsánatot kérni. Alsó ajkamat harapdálva nyitottam meg az üzenetet, rögvest torkomon akadt a következő nyelésem, mikor megláttam a feladó nevét. JungKook írt.

Reszkető ujjal nyomtam rá, és nagy levegőt véve kezdtem olvasni a benne lévő rövid sorokat. Pechemre JungKook nem épp lemondani kívánta az úgynevezett találkánkat, hanem az ellenkezőjét írta meg. Mivel senki sem ért rá a baráti társaságunkból, így kettőnknek való programot talált ki. Azt hittem, hogy a matracom is lángra kap alattam, annyira zavarba jöttem ettől a néhány szótól. Komolyan kettesben leszek JungKookkal?

Mindig elsőként szól, ha bandázni szeretne, de utána azonnal hívja a többieket is, így nem kell foglalkoznom a félelmeimmel. Elvégre nem magunkban szoktunk lenni. De most. Most. Kis híján lábon kihordtam egy szívinfarktust, aztán nagy nehezen feltápászkodtam az ágyon és morfondírozni kezdtem, mégis mi a bánatban induljak el itthonról.

Tél közepe révén nehéz lett volna egy egyszerű póló és farmer tornacipővel kombinálva, így muszáj voltam melegebb darabokat előhalászni a szekrény aljáról. Amiben lehetőleg nem úgy feszítek, mint egy vemhes elefánt, és még talán annyira nem is elnyűtt darab a sok közül.

Majdnem két órát töltöttem el a válogatással, mire duzzogva kikaptam egy fekete farmert egy meleg pulcsival, aztán a kedvenc csíkos sálamat és kesztyűmet is előhalásztam. Magamra aggattam a gönceimet, felmarkoltam a sálat és a kesztyűt, majd az előtérbe slattyogtam. Gyorsan elhadartam a szüleimnek, hogy elmegyek otthonról, de még sötétedés előtt hazaérek.

A találkozót a kedvenc kávézónk elé beszéltük meg, ami szerencsére nem volt túl messze a lakásunktól. Gyalog is könnyedén odaértem röpke negyed óra alatt, JungKook már várt rám az épület előtt. Szélesen vigyorgott, amikor meglátott a zebra túloldalán ácsorogni, és lelkesedését még integetéssel is megtoldotta. Értetlenül álltam a helyzet előtt. Ennyire nem szokott örülni, amikor meglát. A lámpa zöldre váltott, s én ólomsúlyú léptekkel indultam el JungKook felé.

- Yeonnie! – integetett boldogan.

- Szia, JungKook – Igyekeztem leplezni pironkodásomat JungKook előtt, már keresni kezdtem a megfelelő érveket a pirospozsgás arccsontomra.

- Ugye hoztál meleg ruhát? – döntötte kissé oldalra fejét, én balgán meredtem rá.

- Miért? Miért kell a meleg ruha? – pislogtam.

- Lehet, hogy hideg lesz a jégen – kacsintott egyet magabiztosan.

- Jégen?! – hüledeztem a hallottaktól. – JungKook? Mit... mit találtál ki? – értetlenkedtem.

- Egy kis időtöltést – felelte széles vigyorral a száján. – Gyere, menjünk! – emelte fel jobb kezét várakozóan, mire én félénken nyújtottam felé remegő kézfejemet. – Nem fázik a kezed? – pillantott le ujjaimra, aztán rám vezette melegséget sugárzó szempárját.

- A-a... – pihegtem némiképp aléltan, majd nagy nehézkesen letuszkoltam egy méretes gombócot a torkomon. – Hoz... hoztam... hoztam kesz... kesztyűt... – motyogtam belefeledkezve a lélektükrökbe, amíg hálával telve csillogtak rám.

- Akkor jó – reagált lágy mosollyal ajkain, majd leengedve kezeinket, melyeknek ujjai automatikusan összefonódtak, elindultunk az emlegetett jégpálya felé.

Idegesen pakoltam a lábaimat JungKook mellett, neki persze be nem állt a szája az egész séta alatt, én viszont olyan zavarban voltam, hogy a hümmögéseimen kívül nem igazán tudtam mást kipréselni magamból. Ezt persze JungKook hamar észrevette, így mielőtt még beléptünk volna a jégpályára, rászorított az ujjaimra és megállított. Szembe fordult velem és mélyen a szemembe nézett.

- Mi a baj? Olyan szótlan vagy... – sütötte le szemeit némiképp csalódottan.

- Nem... vagyis tudom... – hebegtem teljes zavarban úszva. – Tudom, csak egy picit zavarban vagyok... – Akaratlanul is megszorítottam JungKook ujjait, mire felkapva fejét, megint rám emelte mélybarna íriszeit.

- Miért? Miért vagy zavarban? – pislogott meglepetten.

- Mert... mert kettesben... kettesben vagyok... – motyogtam alig hallhatóan. – Veled...

- Yeonnie... – Egy mélyről jövő sóhaj szakadt fel belőle, aztán megéreztem puha ujjbegyeit arcélemen kalandozni, majd két ujja közé fogva államat emelte meg fejemet. – Örülök, hogy végre veled vagyok... kettesben...

- Jung... Kook... – pihegtem nevét félájultan, szinte teljesen elszédültem a közelségétől, soha nem voltam még hozzá ennyire közel. Másik karja derekamra siklott és magához vont. – Huh... – szuszogtam.

- Talán baj? Baj, hogy átöleltelek? – suttogja fülemhez hajolva, forró lehelete megbizsergette a fülem mögötti érzékeny részt.

- Nem... – formáltam némán. – Sőt... kifejezetten... jól... jól esik...

- Örülök...

Mielőtt még beleszédültem volna JungKook varázsába, és felelőtlen módon megcsókoltam volna, nyomott egy puszit a homlokomra és elengedte a derekamat. Ellépett tőlem, majd újfent a derekamra vezette tagját és tovább indultunk a bejárat felé. Udvariasan előre engedett az épületbe, s éreztem, ahogy végigsimít meleg tenyerével gerincem mentén. Beleremegtem az érintésbe, még így a kabátomon keresztül is felforrósodott a pont, ahol hozzám ért.

A recepciós pulthoz érve kikértünk két korcsolyát, aztán egészen az öltözőig kísért. Még egyszer egy gyors puszit nyomott az arcomra, aztán el is tűnt a sötétkék ajtó mögött. Megpróbáltam összeszedni végre minden erőmet, hogy ne essek el a jégen a remegéseim közepette, még a korcsolya felapplikálásakor ez ment is, de mikor megint megláttam JungKookot előbújni az öltözőből, hirtelen összeszűkült a mellkasom és heves dübörgésbe kezdett a szívem a bordáim között.

Megkapaszkodtam JungKook karjában és apró léptekkel tettem le bal lábamat a fedetlen pályára. Szerencsére nem volt túl nagy tömeg, de azért voltak mások is rajtunk kívül, így nem tűntem annyira bénának, mikor még a korlátba kapaszkodva mozdítottam meg a lábaimat. Nehéznek éreztem minden egyes mozdulatomat, JungKook viszont olyan könnyedén suhant el mellettem, mintha korcsolyával a talpán született volna. Mosolyogva figyeltem, miként ügyeskedik, siklik és száguld, pörög és forog, s persze ezzel engem minduntalan csak lenyűgözött.

- Rajta, Yeonnie! – intett nekem önfeledten vigyorogva.

- Pillanat... – fújtattam nagyokat, még kellett némi bátorság, hogy ellökjem magam a korláttól és elinduljak a jégen támaszték nélkül.

- Gyere, segítek! – Ezzel lefékezett előttem, és két kezét nyújtotta felém, hogy ezzel is ösztönözhessen az indulásra.

- Nekem nem megy olyan jól, mint neked... – mormoltam, mire csak egy csábos mosoly volt a válasza.

- Majd segítek, csak fogd meg a kezem – tartotta tenyerét várakozóan, aztán elhúzott a faltól és lassan elindultunk előre. – Bátran, Yeonnie, itt vagyok. Nem engedem el a kezedet.

- Oké... – sóhajtoztam nagyokat JungKook mellett.

- Lassan...

Egymásra néztünk, de nem tűnt túl jó ötletnek. Ebben a másodpercben esett össze mellettem JungKook, majd hatalmas röhögésben törtünk ki mindketten. Tudom, aggódnom kellett volna a testi épsége miatt, viszont a nevetés miatt nem tudtam lehajolni hozzá elsőre. Végre úrrá lettem  a nevető görcsöm, és megfogtam a kezét, aztán felsegítettem őt a hidegről és végül megkapaszkodtunk a másik testében.

- Nem ütötted meg magad nagyon? – kérdeztem még mindig nevetgélve.

- Nem. Jól vagyok – kuncogta halkan.

- Biztos? – simogattam tenyerét, amire kevés jégdara is került az esés következtében.

- Szhssz... au...

- Mi a baj? – ijedtem meg, aztán keresni kezdtem a fájdalom forrását. – Biztos lehorzsoltad a kezedet – kerestem a heget a tenyerében, majd felfedezve néhány karcolást, fújni kezdtem a sérülést.

- Ez jól esik... – súgta fülemhez hajolva.

- Le kell fertőtlenítenünk – néztem fel JungKookra, akinek szembogarai hálásan tündököltek rám. – JungKook? Mi az? – pislogtam rá nagyokat.

- Yeonnie... – Szabad kezét az arcomra csúsztatta és cirógatni kezdte a bőrömet. – Yeonnie...

- Hah? Mi az? – hebegtem.

- Annyira édes vagy... – Közelebb hajolt hozzám, orrhegye érintette az enyémet, megéreztem forró lélegzetvételeit a számon, a térdeim remegésbe kezdtek. – Gyönyörű...

- JungKook... én...

- Cssh... – csitított el halkan, majd megszüntette ajkaink között a távolságot.

Gyengéden és féltőn csókolta meg remegő számat, s fokozatosan bátorodott fel a közeledése. Lehunyt szemekkel hagytam magam elsodródni az érzéseimmel, és viszonoztam a negédes mámort. Mindkét karomat JungKook nyakára fontam és közelebb csúsztam hozzá, miközben ő is átkulcsolta derekamat és testéhez szorított.

Bódultan feledkeztem bele az érzéki játékba, s csak azon kaptam magam, hogy JungKook egyre hevesebben csókol, nyelve hegyével végigsiklott számon, bebocsátásban bízva. Ösztönösen toltam át vörös izmomat szájába, majd hívtam egy csatába az övét. A lágy csók felhevült, s féltem, hogy a jég is megolvad alattunk, ha nem hagyjuk abba minél előbb.

Mosolyogva szakadt el ajkaimtól, majd még egy lágy csókot hintett a számra, és megfogva a kezemet, elcsúsztunk a pálya kijáratáig. Az öltözőben levettem a korcsolyákat, letakarítottam maradék jégdaráról, aztán megvártam, míg JungKook is visszaér a recepcióhoz. Visszaadva az eszközöket, karolta át szorosan derekamat és léptünk ki a délutáni napsütésbe. A találkozónk elején rettenetesen féltem, hogyan fogom túlélni ezt az egészet kettesben JungKookkal, de most már fikarcnyit sem bánom, hogy senki más nem ért rá a barátaink közül.