Adore You [+18]

Miley Cyrus - Adore you

Csak a sokadik szólongatásra tudok észhez térni, ami a főnök torkából szakad ki, megrázom a fejemet, mikor eljutnak tudatomig kiáltásai, aztán mélyen meghajolva sietek hátra a hatalmas raktárba, hogy megkereshessem végre azokat a nyomorult aktákat, amikért negyed órája rikácsol. Ha annyira nagyon fontosak, akkor ennyi idő alatt már ő is előkotorhatta volna, ahelyett, hogy velem őrjöng. Csak azért bánik így velem, mert én vagyok az egyetlen európai lány, és aki teljesen véletlenül csöppent bele ebbe a világba. Jó, annyira nem véletlen, hiszen az apám a kiadónál dolgozik, de ettől függetlenül még megérdemelném a normális bánásmódot. Hiszen soha nem vagyok tiszteletlen egyik kollégámmal vagy felettesemmel sem, ráadásul én belefektettem annyi energiát ebbe a munkába, hogy három hónap alatt anyanyelvi szintűre fejlesztettem a koreai nyelvtudásomat, sok más külföldi lánnyal ellentétben.

Most is csak magamban morgok, és persze túrom fel a dobozokat, hogy végre megleljem azt a nyamvadt dossziét, de nem ordít egyik sem, mégis merre keressem őket. Lapulnak és meghúzzák magukat szépen csendben, ahogy azt kell. Még a magassarkúmból is kibújok a huszadik perc elteltével, kezd kényelmetlenné válni a cipőm, és annál rosszabb nincs, mikor feltöri a sarkamat a kedvenc lábbelim. Ajtónyitódás hangjára figyelek fel, s már ösztönösen szólalok is meg.

- Még nem találtam meg, Lee asszony, de nem lehetnek olyan mélyen. Már csak néhány doboz van hátra – bújok bele egy újabba, s csak ekkor tűnik fel, hogy Lee asszony nem válaszol a mondatomra. – Lee asszony? – fordulok meg, és a polc végén álló alakra nézek.

- Nem talált! – neveti el magát a váratlan látogatóm, hirtelen szökik fel a pulzusom az egekbe ettől a tónustól.

- Ho... HoSeok... – motyogom nevét, észrevétlenül csúsznak ki az ujjaim közül a papírhalmok, és végzik korábbi helyükön. – Mit... mit keresel... te itt?

- Gondoltam, hogy itt végre kettesben is lehetünk... – vigyorodik el újdonsült barátom, ahogy ellöki magát az ajtótól és lassan közelebb sétál hozzám.

- Nem biztos, hogy jó ötlet, HoSeok... – tűröm fülem mögé tincseimet zavaromban, majd a korábban felcsúszott pólómat is megigazítom.

- Ne... kérlek... hadd élvezzem még egy kicsit a látvány, Anne-yah... – becézget édesen, miközben végigsimít ujjbegyeivel két oldalamon, beleremegnek a térdeim az érzésbe.

- HoSeok... – suttogom nevét magam elé, nagyot nyelek a fiú közelségétől. – Tudod, hogy bármikor ránk nyithatnak.

- Bezártam az ajtót... – kacsint rám egy kéjes mosollyal egybekötve, a vérem szinte azonnal felpezsdül ettől a görbülettől, tudom, hogy ilyenkor nagyon is beindul a fantáziája, és olyan szárnyra kap, amit senki nem érhet utol. – Anne... – súgja nevemet halkan, s közben közelebb hajol nyakamhoz, hogy parányi csókokat hinthessen bőrömre. – Annyira kívánatos vagy... – pihegi.

- Gondolom... – forgatom meg szemeimet gúnyosan, mire körmeit mélyeszti derekamba, s egy szisszenéssel reagálok tettére. – Aú. HoSeok... ez fájt...

- Akkor ne beszélj ostobaságokat, Anne... – emeli fel fejét vállgödrömből, bosszúsan villogtatja rám mélybarna szembogarait.

- HoSeok. Izzadt vagyok, nincs rajtam smink és a ruhám is tiszta kosz lett itt a raktárban a keresgélés miatt. Mi lehet kívánatos bennem így? – nézek rá félve, nem szeretem, mikor nem a tökéletes énemet látja, hanem az egyszerű és hétköznapi Anne-el kell szembenéznie.

- A zilált tincseid és a pirospozsgás arcod – nyom egy puszit az orromra. – A kilátszódó, feszes hasfalad és a formás feneked... – újabb apró puszival leszek gazdagabb, de ezt már a kulcscsontomra kapom. – Az illatod pedig... az édes gyümölcsös aroma keveredik az örökzöldekkel, vérpezsdítő. Felvillanyozó... mámorító... Jagiya... – Végighúzza orrhegyét torokívemen, aztán elindul lefelé és meg sem áll melleimig.

- HoSeok... – Hátravetett fejjel zihálok HoSeok szavaitól, szinte alig tudom felfogni őket, olyannyira elvarázsol a puszta jelenléte. – Nem kellene még várnunk egy kicsit...ezzel?

- Anne... Jagiya... olyan gyönyörű vagy... kérlek... csak egyetlen csókot, és ígérem, békén hagylak... – hajol vissza arcomhoz, forró sóhajai égetik a számat, önkéntelenül harapom be alsó ajkamat a rám törő vágytól. – Csak egy csók az egész... kérlek...

- Egy csók és visszamész a dolgodra, ugye? – nézek mélyen a szemébe ellenkezést nem tűrően.

- Egy csók... – bólint beleegyezően, mire ajkaira simítom az enyémeket.

Jobb kezének ujjai tincseimbe tévednek, míg bal keze derekamra simul és közelebb húz magához. Míg az én szívverésem szétfeszíti a bordáimat, addig HoSeok lüktetése nyugodt és kiegyensúlyozott. Gyengéden ízlelgeti ajkaimat, majd kissé beleharapva az alsóba, húzza végig rajta nyelvét, hogy bebocsátást kérjen számba. Szenvedélyesen tolom át nyelvem, hogy vörös izmával vívhassak fékevesztett csatát, a hátam ebben a pillanatban lökődik valami keményhez, a csókba nyögök az érzéstől, de szinte azonnal meg is feledkezem róla HoSeok heves csókjának köszönhetően.

Bal keze felfedező útra indul testemen, melleimet is finoman megmarkolássza, majd lefelé haladva, fenekemre szorít és emel meg kissé a földtől. Bal lábával az enyéim közé férkőzik, s jobb combomra fogva emeli fel tagomat, hogy közelebb érezhessem egy bizonyos ponton. Egy újabb nyögés szakad fel belőlem, HoSeok elégedetten a csókba kuncog, aztán megharapva alsó ajkamat szakad el tőlem, s teszi vissza a földre lábamat, majd hátrál is tőlem két lépést.

Kéjesen vigyorogva húzza végig hüvelykujját ajakpárján, majd torkán vezeti végig ujját és meg sem áll öléig, ahol egy méretes dudor szúr szemet. A fülem tövéig vörösödöm zavaromban, de a zihálásom egészen másról tanúskodik barátomnak. Picit helyre teszi a nadrágját, aztán még egy szédítő mosolyt villant felém, és elsunnyog a raktárból. Alig bírok megállni a lábaimon, még az a szerencse, hogy mezítláb vagyok, így nem fenyeget az a veszély, hogy leesek a cipőimről.

Sikerül összeszedni magam, aztán visszamászok a dobozok közé és újabb kitartó – közel fél óráig tartó – keresgélés után meglelem az aktát. Majdnem mindenkit fellökök, hogy visszaérjek Lee asszonyhoz, nagyokat fújtatva állok meg előtte, mire felvonja bal szemöldökét és a névre pillant, majd feltolja orrnyergén az ezüstkeretes szemüvegét és megköszörüli a torkát.

- Ezért kár volt ennyire sietnie – támaszkodik meg a könyökeivel az asztalán, én értetlenül pislogok a főnökömre. – Nem hosszabbítjuk meg a szerződést ezzel a céggel, vissza is viheti az aktát a raktárba. – Akárcsak a legyeket szokás, úgy hesseget el az asztalától, bennem azonnal felmegy a pumpa, értelmesebben is el tudtam volna tölteni ezt a majdnem egy órát a rohadt dossziéjának kutatása helyett. – Talán mondani kíván valamit, Monroe kisasszony? – néz ki a lencséje mögül, a legszívesebben az arcába nyomnám a paksamétát, de valamiféle csoda folytán sikerül úrrá lennem az indulataimon, így egy erőltetett mosolyt intézek hozzá.

- Nem, Lee asszony. Nincs semmi mondanivalóm.

- Akkor ennyi is lenne. Elmehet. – Ezzel felmarkolja a kávéját és az újságját, majd hátat fordít nekem a méretes székével együtt.

- Igen is... – fújtatok csalódottan, majd távozom a helyiségből.

Meg sem állok a raktárrészig, lehajtott fejjel sétálok el az irodák előtt, még HoSeok stúdiója előtt is elhaladok, de a szokásommal ellentétben, most nem köszönök be neki. Nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson. Ez a dolog most kellőképpen kiborított. Tudtam, hogy hátránnyal indulok már csak a külsőm miatt is, hiszen alig vagyok százhatvanöt centi magas, a kék szem nem túl megszokott itt Koreában, ahogyan a kissé telt alak sem egy magazin címlapjára való. De sajnos ezt tudtam örökölni a szüleimtől. Jó, nem azt mondom, hogy a mázsát nyomom alulról, de azért gebének sem számítok. Olyan átlagos... Európában...

Persze HoSeoknak éppen ez tetszett meg, legalábbis az ő saját bevallása szerint. Azért kezdett udvarolni nekem, mert eltérek az itt megszokott lányoktól, már a szemszínem is elég volt hozzá, hogy lenyűgözzem, a többi pedig csak a ráadás, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Jó, ezt félrészegen vallotta be, és azóta se tudtam kiszedni belőle még hasonlót sem, de erősen győzköd, hogy valóban így gondolja, ahogy azt akkor este elárulta.

A raktár küszöbét átlépve rúgom le magamról a cipőimet és dühödten megyek végig a sorok között, meg sem állok a nyitva hagyott dobozig, belevágom az aktát, és visszacsukva a tetejét, rakom fel a helyére, hogy soha többé ne is lássam. Az ingerültségemnek köszönhetően még a könnyeim is elerednek, már csak azt kell eldöntenem, hogy a haragom vagy a fájdalmam vezeti őket útjukon, de egyelőre csak hangosan zokogok percekig.

Az utolsó polcról, ahol a videók forgatásához szoktuk tárolni a kellékeket, lekapok egy párnát és abba engedem minden sikításomat, ami kibukni készül belőlem. Átadom magam a mérgemnek, ha most nem sírom ki magam, akkor talán soha máskor, és félek, hogy a lehető legkellemetlenebb szituáció közepén fog rám törni egy újabb sírógörcs. Hosszú percek telnek el, mire teljesen megnyugszom, visszateszem a párnát a korábbi helyére, nem érdekel, hogy eláztattam a sós nedvességgel, mire újra használni kell, bőven megszárad.

Felveszem a lábbelimet a földről, de nem húzom őket vissza. A raktárból kilépve egyenesen az alagsorba vezet az utam, a próbatermek egyike csak üres lesz ilyenkor, és picit meghúzhatom magam, míg véget ér a munkaidőm. Ha lenne valami fontos, akkor már Lee asszony rég kerestetne, csak örül, mikor nem vagyok láb alatt.

Legnagyobb szerencsémre Miss Mázli az én oldalamon van, és a legkisebb próbaterem üresen áll, még a függönyök sem mozdulnak, ahogy kinyitom az ajtót és bemerészkedem a helyiségbe. Résnyire nyitom az egyik ablakot, hogy némi levegőt engedhessek be magamnak, aztán az egyik sarokba fészkelem be magam, messzire dobva a cipőimet. A falnak döntöm a fejemet, terpeszben felhúzom a lábaimat és becsukom a szemeimet, hogy teljesen uralma alá vegyen a csend és a nyugalom.

Fogalmam sincs, hogy mióta ücsöröghetek a földön, amikor puha ujjbegyekre figyelek fel, majd hosszú sóhajok érik el bal fülemet. Egy feltűnően ismerős illat csapja meg orromat, már az érintésből is tudtam, hogy ki merészkedett közelebb hozzám, a parfüm aromája csak még jobban megerősíti a találatomat. Óvatosan nyitom ki szemeimet, HoSeok aggódó szempárjába botlik tekintetem.

- Jól vagy, Jagiya? – szólal meg csendesen.

- Csak szerettem volna egyedül lenni...

- Miért? Történt valami? – faggat még mindig suttogva.

- Semmi lényeges – nézek el HoSeokról, aztán inkább a nadrágján lévő anyagrostokat kezdem mustrálni.

- Minden lényeges, ami veled történik, Jagiya... – Két ujja közé fogja államat és szelíd erőszakossággal emeli fel fejemet, hogy egymásra nézhessünk. – Bántott valaki? – Csak parányikat bólintok válaszul. – Lee asszony volt az? – Újabb apró biccentés a feleletem, mire HoSeokból egy bosszús sóhaj szakad fel. – Nem sokára véget ér ez a rémálom, Jagiya...

- Jah... ha vége lesz a gyakorlati időmnek... – mormogom, de HoSeok csak felkuncog. – HoSeok? Mit titkolsz?

- Semmit, amit ne tudnál meg időben – kacsint egyet. – Nincs kedved visszamenni? – Felkel mellőlem, és kezét nyújtva várja, hogy kövessem benne.

- Nem akarok kimenni innen. Itt végre magamban lehetek. – Összébb húzom a testemet, karjaimmal átfonom lábaimat, és térdeimen megtámasztom az államat.

HoSeok azonban nem tágít, ezúttal nem hagy magamra és nem teszi azt, amit én szeretnék. Helyette leguggol velem szemben, aztán addig fészkeli magát, míg lábaim közé helyezkedik lábaival és két tenyerét az arcomra simítja. Felnézek rá. Abba a mélybarnán ragyogó, szinte már eltűnő íriszébe feledkezem, s megszűnik létezni minden körülöttem. Apránként hajol arcomhoz, s először csak orromat piszkálja meg játékosan, miközben parányi puszikat hint pórusaimra. Önkéntelenül kuncogok fel, túlságosan is lenyűgöz.

Újabb és újabb puszival leszek gazdagabb, utoljára ajkaimat csókolgatja lágy mozdulatokkal. Lehunyom szemeimet, s hagyom magam elsodródni a pillanat varázsával. Viszonzom az édes érintést, s a kezdeti gyengédség lassanként erősödik fel. Heves és szenvedélyes csókcsatánk közepette nyelveink szinte már összegabalyodnak, HoSeok egy gyors mozdulattal megszabadul pulóverétől, és már tapasztja is össze száját az enyémmel.

Mellkasa a mellkasomhoz feszül, egymás bordái között érezzük a másik pulzálását, az ölem fokozatosan felforrósodik, így észrevétlenül mocorogni kezdek. HoSeok elveszi kezeit az arcomról, fenekembe markol, majd hirtelen a combjaira ránt. Azonnal megérzem duzzadó férfiasságát odalent, a csókba sóhajtok a váratlantól.

A pólóm semmivé lesz, és a farmerom cipzárja is egyre jobban csúszik le, HoSeok tenyerei bebarangolják minden porcikámat, míg végül balját tarkómra simítja, jobbjával erősen megkapaszkodik a derekamban és a hátamra fektet vad csókpárbajunk közepette. Felnyögök a padló keménységétől, de rögvest el is kergetem a zavaró képet, egyedül HoSeokra és a szenvedélyére koncentrálok.

- Anne... – lihegi csókunkba, aztán nyakamat veszi ostrom alá. – Anne... Jagiya...

- Itt vagyok... – kapaszkodom meg HoSeok nyakában, és vágytól fűtve kapok ajkaiért, hogy újra érezhessem őket.

A nadrágom a pólóm után végzi, majd nem sokkal később forró ujjai hámoznak ki a melltartómból és a bugyimat is száműzni készül testemről. Fogalmam sincs róla, hogy HoSeokról mikor kerültek le a ruhái, de csak arra eszmélek, hogy félmeztelenül fekszik felettem és már az alsója is lecsúszóban van. Az őrületbe kerget a szenvedélye, akaratlanul húzom fel mindkét lábamat, mire HoSeok lök egyet csípőjével. Egyszerre nyögünk fel. Körmeimet lapockáiba mélyesztem, és végigszántok gerince mentén, ívben feszül meg karjaim között. Mély nyögdécselései felpezsdítik a véremet, ösztönösen ringatni kezdem alatta magamat.

Jobb kezét végigvezeti oldalamon, s meg sem áll combom belső feléig, majd két ujjbegyével gyengéd masszírozásba kezd érzékeny pontomon. A testem összerándul, elkapom HoSeok csuklóját, mire elszakítja ajkát tőlem és ködös szempárját az enyémbe fúrja.

- Mi a baj, Jagiya? – zihálja homlokomnak döntve az övét.

- Légy nagyon gyengéd, HoSeok... – sütöm le szemeimet félénken.

- Másként nem is tudnék veled bánni... – csókol meg érzékien, aztán ismét mozgatni kezdi ujjbegyeit csiklómon.

- HoSeok... – nyögök fel nevével, nyakamba engedi morgását. – HoSeok...

- Szeretlek... Anne... – Nyelvét vadul tolja át számba, ujjaim tincseibe markolnak és ajkaimra rántom.

A végletekig kergeti vágyaimat, s már éppen átsodródnék a határaimon, mikor elveszi kezét gyengepontomról, és kapkodva lerugdalja magáról az alsóját. Kicsit még helyezkedik felettem, hogy megtalálja a megfelelő pózt, de hirtelen megdermed a mozdulatban. Felemeli fejét és rám néz.

- Megveszek érted... Anne... de... azt hiszem... várnunk kell... még...

- Miért? – zihálom kulcscsontjára.

- Lehet... lehet, neked nem tűnt fel, de nem úgy készültem, hogy~

- Cssh... – mutató ujjamat beszédes szájára teszem, mielőtt még folytatná gondolatát. – Emiatt rég nem kell aggódnod... – mosolyodom el saját megjegyzésemen, s egyben HoSeok meglepett arcán is. – Legalább három hónapja szedem a bogyókat...

- Anne... – nyel egy nagyot döbbenetében.

- Téged szeretnélek érezni... – húzom le egy csókra, amit készséggel fogad el és viszonozza azt.

Mintha meg sem történt volna a védekezésről folytatott diskurzusunk, pontosan ott folytatjuk, ahol korábban abbahagytuk. Merev tagjával tovább izgat egy bizonyos ponton, egész testemben remegek HoSeok alatt, ajkamba harapok, hogy elfojthassam vágyaimat, de a nyögéseim sorban kibuknak belőlem. Megfontoltan igazítja duzzadó férfiasságát bejáratomhoz, aztán lassú-gyengéd, ám mégis határozott mozdulattal férkőzik testembe. Egyszerre szakad fel belőlünk egy artikulálatlan, mély nyögés, nem kezd azonnal mozogni, hagyja, hogy hozzászokjak az érzéshez és a méretéhez.

Picit beljebb furakszik testemben, aztán hosszú mozgással folytatja tovább. Minden egyes lökése pillanatában felnyögök, míg HoSeok nyakamba engedi morgásait. A lassú tempó fokozatosan gyorsul fel, végül egyre erősebbeket tol, majd ujjbegyét csiklómra simítva hajszolja vágyaimat.

Nevével felsikítva adom át magam az élvezetnek percekkel később, és nem sokkal utánam, HoSeok is követi a példámat. Artikulálatlanul nyögdécselve éri el őt az orgazmus, miközben karjaival erősen magához szorít. Én is megkapaszkodom a derekában, és nyakszirtjébe bújok az orrommal. Hosszan szívom be mámorító illatát, ami keveredik az izzadtságával, de cseppet sem zavar. Sőt. Épp ellenkezőleg, még inkább rabul ejt a mágia, ami HoSeokból árad.

- Szeretlek, Anne... – suttogja vállgödrömbe, aztán kibújva belőle, megtámaszkodik a homlokomon. – Tudom, hogy mondtam már, de szeretném, ha mindig tudnád... de legfőképp éreznéd...

- Érzem... hidd el... minden pillanatban érzem...

- Már az első héten beléd zúgtam, Anne... – kuncogja.

- Komolyan? – pislogok rá nagyokat, mire kinyitja szemeit és mélyen a szemembe néz.

- Egy oázis víztükre a szemed és angyalokéval vetekszik a mosolyod. Szerinted ez kit nem nyűgöz le? – kacérkodóan beharapja alsó ajkát és úgy néz rám tovább.

- Nem tudom... – vonok vállat kétkedőn. – Elvégre Lee asszony nincs úgy elragadtatva tőlem... – jegyzem meg kissé csalódottan.

- Nem is kell, hogy le legyen nyűgözve. Bőven elég, hogy engem levettél a lábamról... és különben is. Mondtam már, hogy miatta nem kell már aggódnod... – kacsint egyet.

- Miért? Miért mondod ezt, HoSeok? – nézek rá bambán.

- Hétfőtől velünk fogsz dolgozni a stúdióban – nyom egy puszit orrhegyemre, a mélybe zuhanok döbbenetemben.

- Hah? Hogyan? Mit... mit mondtál? – hebegem teljes képzavarban úszva.

- Azt hiszed, hogy nem vettem fel, mikor együtt énekelgettünk? – biccenti oldalra a fejét.

- De csak vokáloztam... meg dúdolgattam. HoSeok?! Mit műveltél?! – fakadok ki félelmemben, de HoSeok azonnal elnémít.

- Felvettem demóra, mikor velem próbáltál, és énekelted a refrént. Ezt megmutattam a menedzseremnek, és azt a választ kaptam, hogy mielőtt még más lecsapna rád és a fene tehetségedre, minden erőmmel tartsalak itt a stúdióban, és intézkedett, hogy átkerülhess a mi részlegünkre.

- HoSeok... – könnyel telnek meg szemeim, alig bírom felfogni a szavait.

- A legjobbat akarom neked, Anne...

- Te vagy a legjobb nekem... a világon a legjobb... – vallom be, érzem, hogy útjára indul az első könnycseppem bal szemem sarkából.

- Ne sírj... kérlek... nem szeretném, ha szomorú lennél... – simogatja le bőrömről a sós nedvességet.

- Soha nem voltam ennél boldogabb...

HoSeok még egyszer magához ölel, aztán szorosan mellém fekszik és addig matat a sarokban, míg le nem kap egy törölközőt az alsó polcról, kettőnkre ügyeskedi a matériát. Már majdnem meg is feledkezem, hogy hol vagyunk valójában és persze mit műveltünk idebent, amikor valaki a kilincsre markol. Felugrom a padlóról, de szerencsére nem tud bejutni a terembe. A lábon kihordott szívinfarktus után HoSeok felsegít a földről, egy mély csókot követően mindketten felöltözünk, aztán kézen fogva a stúdióba ballagunk...